Gy. Szabó Csilla, 2025.04.16. | Kosárlabda

Női élvonalbeli együttesünk élt a rájátszás pályaelőnyével és nagyarányú győzelmet aratott a 7. helyért folyó párharc első találkozóján. A harmadik negyedben ugyan kisebb hullámvölgybe kerültünk, a vezetést azonban ekkor sem adtuk át ellenfelünknek, majd szépen újraépítettük előnyünket. Visszavágó szombaton, Cegléden.

TIPPMIX NŐI NBI/A. Rájátszás. A 7-8. helyért. 1. mérkőzés

Vasas Akadémia – VBW CEKK Cegléd 74-60 (26-10, 13-17, 19-20, 16-13)

Vasas: Davis (21/9), Szerencsés (13/6), Madár E. (12/3), Molnár-Budácsik (4), Kádár (5/3). Csere: Jáhni (2), Boricic (12/3), Boros, Salamon (5), Gelei, Madár K.

Cegléd: Mabrey (22/18), Blackwell (12), Szerelem-Kobolák, Czank (6/6), Szriony (2). Csere:  Farkas (11/3), Albert (5), Andi, Kaid, Viszmeg, Hévizi (2), Örsi.


A Cegléd elleni párharc első találkozójára szerdán este, Pasaréten került sor. Akadémistáink a győzelem reményében léptek pályára, hiszen a 7. hely megszerzését tűzték ki minimális céljukként, amihez a pályaelőnyt is ki akarták használni.

Ennek megfelelően óriási lendülettel kezdtük a találkozót, Szerencsés Tamara triplája már az első támadásban megadta az alaphangot. Madár Eszter és Domonique Davis kosaraival pedig a 4. percben 12-0-ra vezettünk. A ceglédiek az 5.-ben szerezték az első pontjaikat (12-5). Ezt követően Kádár Orsolya percei következtek, neki köszönhetően ismét tizenkét pontosra nőtt az előnyünk (17-5). A játékrész hajrájában Jovana Boricic, Molnár-Budácsik Dorottya és Salamon Zsófia révén már tizennyolccal is vezettünk (26-8), s ebből tizenhatot meg is őriztünk a negyed végéig.

A második ugyan a vendégek triplájával indult, ám a 13. perctől kezdve Szerencsésnek, Madár Eszternek és Molnár-Budácsiknak köszönhetően ismét elkaptuk a fonalat, így a negyedik közepére már huszonegy ponttal is vezettünk (37-16). Ekkor feltámadtak a ceglédiek, mi pedig kicsit többet hibáztunk az igen magabiztos vezetés birtokában. Ez utóbbinak volt köszönhető, hogy a nagy szünetre végül tizenkét pontos előnnyel vonulhattunk vissza az öltözőbe (39-27).  

A pihenőt követően is a vendégek dobták az első duplát, ám ezúttal Davis sem késlekedett a válassszal, maradt tehát a tizenkét pontos különbség (41-29), ami a 24. percre háromra fogyott (41-38). Szerencsés egy triplával igyekezett megfordítani a számunkra kedvezőtlen tendenciát (44-38), ám az ő kosarára is egy sikeres távoli volt a válasz (44-41), majd egy újabb, amivel sajnos ki is egyenlítettek a vendégek (44-44). Fordítani azonban nem tudtak, mert Szerencsés ezúttal büntetőből volt eredményes, majd Davis duplájának örülhettünk (47-44). A folytatásban egyre inkább rendeztük a sorainkat, Szerencsés és Boricic találataival a 38. percben már nyolccal vezettünk (52-44). De csak Davis két tripláját követően nyugodhattunk meg egy időre (58-45).

Az utolsó negyedben Davis ott folytatta a három pontosok értékesítését, ahol azt az előző játékrész végén befejezte (61-47), ami egyben azt is jelentette, hogy ismét tizennégyre nőtt az előnyünk. Játékosaink egyre inkább magukra találtak, Salamon, Boricic és Davis találataival a 36. percre alakult ki a két csapat közötti addigi legnagyobb, tizenkilenc pontos különbség (70-51). Ebből a hátralévő időben ugyan faragtak valamennyit a vendégek, ám az utolsó percre így is tizennégy pontos előnnyel fordultunk, ami behozhatatlannak bizonyult.

Csapatunk élt tehát a pályaelőnnyel, és már szombaton este, Cegléden eldöntheti a párharcot.

Nenad Markovic, a Vasas Akadémia vezetőedzője:

„Kifejezetten jól kezdtük a mérkőzést, hatékony játékunknak köszönhetően pedig ki tudtunk alakítani egy nagyobb előnyt. A folytatásban néhány alkalommal könnyelműek voltunk, támadásban több egyéni hibát is vétettünk, ami oda vezetett, hogy a Cegléd kiegyenlített. Ezt követően elkezdtünk újra rendszerben gondolkozni, azt játszottuk, amit megbeszéltünk. Ismét sikerült támadólepattanókat szednünk és labdát szereznünk, s visszavettük az előnyt. Győzelmekkel szeretnék zárni a szezont, szombaton idegenben is ez a cél. Gratulálok a CEKK-nek is, úgy gondolom abszolút megérdemelten vannak itt a play-off-ban, de ezt a párharcot nekünk kell megnyernünk.”

Jovana Boricic, a Vasas Akadémia játékosa:

„Jó energiával léptünk pályára, s bár voltak hibáink a félidő környékén, meg tudtuk nyerni a mérkőzést. Mindent megteszünk, hogy szombaton lezárjuk a párharcot.”

Fotók: Vasas Akadémia/Isza Ferenc


Hirdetések