A Vasas női kézilabda kiemelkedő legendája, Angyal Éva az ünnepelt, aki a tizennégy vasasos bajnoki címével abszolút rekordernek számít klubon belül.
Angyal Éva vérbeli angyalföldi lányként került az Angyalföldi Sportiskolához gyerekkorában, ahol végigjárta a ranglétrát, a serdülő, majd ifi éveket, olyan edzők keze alatt, mint Fleck Ottóné vagy Ignácz Ilona.
15-16 évesen már együtt készült a Vasas felnőtt csapatával, egyre nagyobb szerep hárult rá.
Két vasasos időszakában, 1972 és 1993 között összesen tizennégy felnőtt bajnokságot és kilenc Magyar Kupát nyert piros-kék együttesünkkel, ezzel abszolút csúcstartó klubon belül. 1982-ben két ezüstérem után a BEK-et is megnyerte a Vasassal Mocsai Lajos legendás csapatának kulcsembereként. (Ezt a trófeát egyébként később az osztrák Hypóval is elhódította.)
„Őszinte leszek, nehéz visszaemlékeznem egy-egy konkrét sikerre, annyi döntő, meccs és név kavarog az emberben. Az tény, hogy nagyon erős csapatunk volt ebben az időszakban, esélyesek voltunk minden fronton, de tudtuk, hogy ha előre akarunk lépni, akkor folyamatosan meg kell felelni a növekvő elvárásoknak. Ez így volt rendjén, és ahogy az eredménysor is mutatta, megoldottuk ezt a feladatot időről időre. Mindig nyerni szerettünk volna!” – adott a közelmúltban egyszerű és sokatmondó magyarázatot egykori klasszisunk arra, hogy mi volt a vasasos csodacsapat(ok) titka.
A kiváló beállós a klubsikerek nyomán természetesen a válogatottba is hamar bekerült, 1975-ben a világbajnokságon már komoly szerep hárult rá.
Összességében tíz év alatt 242-szer húzhatta fel a címeres mezt, nagy sikerek tevékeny részeseként: egy vb-ezüst és két bronz mellett 1976-ban Montrealban az olimpián is dobogóra állhatott. Szerepelt az évek során a világválogatottban is.
Angyal Éva 1986-ban a Vasas SC örökös bajnoka, húsz évvel később pedig aranygyűrűse lett.
Isten éltesse sokáig legendánkat a mai kerek születésnapján!